Polcz AlaineAsszony a fronton

Aztán elindultam egyedül. Bekötöttem a fejemet, és elmentem a kommandaturára. Ott már nagyon sokan ültek és várták, hogy sorra kerüljenek. Közöttük egy kislány, akinek vérzett a feje, egy tincs a hajából kitépve. Nyomorult és kétségbeesett volt. "Átmentek rajta az oroszok" - mondta az anyja. - Nem értettem meg. - "Biciklivel?" - kérdeztem. Az asszony dühös lett: "Maga bolond? Nem tudja, mit csinálnak a nőkkel?"

Hallgattam, amit körülöttem beszéltek. Hogy melyik nőnek tört el a gerince, ki vesztette el az eszméletét, ki vérzik, hogy nem tudják elállítani, férfit kit lőttek agyon, mert védeni próbálta feleségét.
Egyszerre föltárult az az iszonyat, ami körülöttünk van.

Nappal a férfiak vadászni mentek. Néha velük tartottam. Oda voltam a gyönyörűségtől, amikor az erdőben mentünk, elől János, utána a kutya, hátul én. János hirtelen megáll hallgatózni. Filike abban a pillanatban úgy merevedik meg, hogy a lába felemelve a levegőben marad. Alattam még megreccsen a hó. János idegesen fordul hátra: „Figyelje meg már, hogy viselkedik egy tisztességes vadászkutya!" Mindig elégedetlen volt velem. Úgy szerettem a havas erdőt meg a kutyát, hogy boldog voltam, ezért nem tudtam folyton figyelni, és elég óvatosan lépdelni. Mintha egész házasságomat parodizálta volna.