Rózsavölgyi Szalon - Arts & Café
2023. január 11.
Bálint + Jordán = 160

Játszanak. A két nyolcvanas, akik hét éves koruktól barátok. Gyerekkori szomszédok voltak, aztán általános iskolai osztálytársak, gimnáziumi évfolyamtársak, majd ugyanazt a szakmát választották. Most pedig közös darabot írtak magukról és minden másról.

Közös darabot írtak szeretetről, árulásról, kétségekről, kezdésről, végről, színházról, színészekről, nőkről, férfiakról, közéletről, vagy arról alig, vagy mégiscsak, a Nemzetiről, amelynek egyikük tizenegy hónapig volt igazgatója papíron, másikuk ténylegesen is öt és fél évig. De beszélnek arról is: az egykori POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó - ma már ez sincs), Pécs egyik kávézójában győzködte Jordán Tamás Bálint Andrást, legyenek inkább ketten a Nemzeti Színház vezetői. Bálint nemet mondott. "Én mindig óvatosabb voltam. Tamás makacsabb. Ő fociban sem szeretett veszíteni. Én meg nem akartam mindenáron győzni." Szó esik arról is a közös előadásukban a Rózsavölgyi Szalon színpadán: Bálint András nagyapja, Bálint Zoltán tervezte például a FÉSZEK Klub épületét. Művészek, bohémek kulturális tere volt. Találkozóhely. Jordán Tamás pedig - mondja ő - ha nyerne a lottón, egy második "Merlint" csinálna a régi FÉSZEK-ből.

Pénteken, január 13-án - Jordán Tamás 80. születésnapja előtt két nappal - tartjuk a BÁLINT + JORDÁN = 160 premierjét. Bálint András áprilisban lesz 80. Közös előadásukban megidézik - az író írásain keresztül - Molnár Ferenc Pestjét is. Hiszen mégiscsak 150 éves Budapest idén, amikor Bálint és Jordán 160 esztendősek.
A Rózsavölgyi Szalon rendkívül büszke és boldog, hogy mi tűzhettük műsorra a két legendás színházcsináló közös előadásukat. Bár ők maguk éppenséggel nem igazán bírják a "legendás" jelzőt. De számunkra mégiscsak azok... Ünnepeljék velünk őket még jó sokáig!
  • Nyitólap
  • Műsor és jegyvásárlás
  • Jegyinformációk
  • Online bérletvásárlás
  • Kapcsolat
Teljes verzió