Rózsavölgyi Szalon - Arts & Café
2024. november 5.
Györgyi Anna: 'Semmi nem szebb és fontosabb annál, ami esendő, emberi'

Remek interjú Györgyi Annával a Szívhang című előadásunk kapcsán (is). Nagyon köszönjük!

A Rózsavölgyi Szalon több előadásában is szerepelsz, mit jelent neked ez a játszóhely?

Három futó előadásban játszom, a Szívhang mellett az Apróbetűs szerelemben és a több éve műsoron lévő Végszóban. Kezdetektől kötődöm a Rózsavölgyihez. A Szalon 2012-ben a Szerettem őt című produkcióval nyitott meg, amit Szilágyi Tiborral közösen játszottunk, de volt ott monodrámám is. Azt szoktam mondani, az a második otthonom. Egyszerűen megnyugszom, amikor oda bemegyek, családias, biztonságot nyújtó közeg. Olyan színészekkel hoz össze ott a sors, akikkel addig sosem játszottam, például Petrik Andival nagyon megkedveltük egymást az Apróbetűs szerelem próbái alatt. Szeretem a kis tereket, jó, persze a nagyszínpadot és a filmet is, mert mindegyikben másként kell jelen lenni, de egy ilyen icipici színpadon semmit nem lehet elrejteni, minden rezdülésem látszik: ahogy az embernek jön a könnye vagy elvörösödik a feje. Ennek van egy izgalma.

 

A teljes interjú IDE kattintva érhető el >>>

 

 

  • Nyitólap
  • Műsor és jegyvásárlás
  • Jegyinformációk
  • Online bérletvásárlás
  • Kapcsolat
Teljes verzió